Az érettségi előtt a végzős osztály új történelem tanárt kapott. Egy fiatal, sármos és vicces férfit, aki pályakezdőként került oda. Gyorsan megszerették a diákok. John is imádott az osztálynak tanítani.
Elena Turner a 18 éves félénk szépség kezdetben tiltakozott az új tanár lazasága miatt. Az érettségi komoly dolog, nem lehet csak úgy elviccelni. John látta a lány szemében felcsillanó haragot, minden egyes vicce után és szerette volna megbékíteni. Már az első találkozásukkor megtetszett neki Elena. Teljesen elbűvölte igéző tekintetével. John próbált közeledni hozzá, de Elena mindig elhárította a közeledését. Míg nem egy reggel a lány érdekes kéréssel állt elő.
- Jó reggelt Mr. Novick!
- Jó reggelt Elena! Miben segíthetek?- Johnt teljesen elvarázsolták a tengerkék színű csodás szemek.
- Egy szívességet szeretnék kérni!- suttogta lehajtott fejjel. Sosem hitte volna, hogy ideáig süllyed majd, a „poén mestertől” kér segítséget! Nem igazán kedvelte Johnt. Az öntelt humorzsák stílus nem a kedvence.
- Mi lenne az?- kérdezte mosolyogva John, de tudta jól, a lány összes kérését teljesítené.
- Külön órákra lenne szükségem történelemből!- hadarta el kívánságát.
- Én tartsam azokat az órákat?- kérdezte meglepődve a férfi, a szíve tájékán melegség terjedt szét.
- Ha elvállalja! Természetesen fizetéssel együtt.
- Ingyen is vállalom, hiszen a tanárod vagyok, kötelességem felkészíteni téged az érettségire. – mentegetőzött John. Elena arcán pír foltok jelentek meg. A férfi mosolyogva figyelte a lány félénkségét. Egy angyali teremtés állt előtte. Sosem hitte volna, hogy egy tanítványa ébreszt majd ilyen mély érzéseket benne. Elena gyönyörű, okos, talpraesett, tehetséges és tisztaszívű. Nála csodálatosabb lényt még nem látott John. Hosszú, sötétbarna haja egészen a háta közepéig ért. Arca szív alakú és hófehér volt. A férfi számára Elena volt a megtestesített álom!
- Majd ezt még megbeszéljük!- zárta rövidre a témát.
- Rendben! Délután négykor várlak a lakásomon. – bólintott a férfi.
- Nagyon szépen köszönöm!- suttogta Elena, miközben John szemébe nézett. Valóban, a lány szemében a hála szikrája pislákolt, de John figyelmét nem kerülte el az a másik fényesség sem. A lány félt, még hozzá a férfitől. Nem kedvelte. Fogalma sem volt, hogy mi vár rá. Összeszedte minden bátorságát és pontban négykor becsöngetett a férfihez.
- Nyitva van!- kiabált ki John. Ő maga lázasan készült a különórára. Takarított, mosogatót, még a sütéssel is megpróbálkozott.
- Jó napot!- lépett be a konyhába Elena. Csodálkozva nézett körbe. Nem számított ekkora tisztaságra, minden csillogott-villogott.
- Ülj csak le!- húzott ki egy széket a lány előtt. Elena uralkodott magán, hogy ne csodálkozzon el látványosan. A szeleburdi, idegtépő John Novick valójában egy udvarias, kedves férfi. Ez megdöbbentő! Elena félreismerte a férfit.
- Kezdjünk is bele!- nyitotta John a történelemkönyvet. Ezek után csak beszélt és beszélt. Két órán át mesélt a polgárháborúról, és Elena iszonyatosan élvezte. Minden szavát itta a férfinek. A tanórákon sosem mesél ilyen intenzivitással. A lányt levette a lábáról. Furcsa volt bevallani, - még saját magának is – de megkedvelte Johnt.
- Mikor legyen a következő óra?- kérdezte John, mikor kikísérte Elenát.
- Holnap!- ez a heves válasz még Elenát is meglepte, de minél előbb szeretné újra hallani a férfi meséit.
- Rendben!- felelte mosolyogva John. Örült, mert a neheze már megvolt. Megkedveltette magát a lánnyal. Felszabadultabban mesélt a jelenlétében. Végre átérezte a tanítás lényegét.
- Akkor holnap!- búcsúzott el Elena.
- Gyere háromra!- kiabált utána John. Több időt szeretett volna eltölteni a lánnyal.
- Itt leszek!- fordult vissza mosolyogva Elena. Hazafelé végig mosolygott. A pite ízét még mindig a szájában érezte. John istenien süt. Úgy döntött, hogy felsorakoztatja a férfi jó és rossz tulajdonságait.
- Jó tulajdonságai! – suttogta halkan. – Kedves, udvarias, figyelmes, humoros, okos, ügyes és jóképű. Kész főnyeremény. – de amikor a rossz tulajdonságokhoz ért, már egyet sem tudott felsorakoztatni. Amit eddig utált a férfiben, azt most szereti. Elena megkedvelte Johnt.
Másnap izgatottan készülődött a délutáni találkozóra. Üde parfüm, szoknya és az egyetlen dekoltált felsőjét húzta fel. Kinevette saját magát, hiszen nem randira megy. Nevetségesen viselkedett, örültség lenne azt hinni, hogy Mr. Novick is érdeklődik iránta. Teljesen abszurd feltételezés.
- Szerbusz Elena!- nyitott ajtót John. Már tíz perce állt az ablakban és izgatottan várta, mikor jelenik meg a kapuban a lány. Úgy viselkedett, mint egy tinédzser. A szíve hevesebben vert, amikor megpillantotta abban a szoknyában és a dekoltált pólójában. Még sosem látta Elenát ilyen öltözetben, az iskolában mindig visszafogott és szolid volt. És amikor ellibbent mellette, édes illata a mennyekig repítette a férfit.
John újra és újra elbűvölte Elenát. Meséi hősökről, szerelemről szóltak.
Két hónappal később Elena még mindig John külön óráira járt, de ekkor már nem a történelem volt a fő téma. Egyre jobban megismerték a másikat. A férfi visszavonhatatlanul beleszeretett a lányba, Elena megnyílt tanárja előtt. Olyan dolgokról mesélt neki, amikről senki sem tudhatott. Egyre mélyebb és mélyebb vizekre eveztek. A lányt is gyengéd érzelmek fűzték Johnhoz, de nem merte felvállalni érzéseit. Helytelen dolognak tartotta a kialakuló kapcsolatukat, amivel John is tisztában volt, de szívének nem parancsolhatott.
- Elena! Beszélhetnék veled egy kicsit?- lépett oda hozzá John történelem órán. Éppen dolgozatot írtak. Senki sem figyelt rájuk.
- Most? De éppen dolgozatot írok!- mutatott rá a nyilvánvalóra.
- Majd ha végeztél.
- Valami baj van?- suttogta alig halhatóan a lány. John csak egy fejrándítással felelt. Villámgyorsan fejezte be a dolgozatot. Odalépett John elé és mélyen a szemébe a nézett. A férfi keze remegett és izzadt, amikor megfogta a lány csuklóját és bevezette a raktárszobába. A kis helység telis-tele volt könyvekkel és térképekkel. John visszafordult az osztályhoz.
- Itt az ideje előkapni a puskákat, de vigyázzatok! Bármikor visszajöhetek, akit elkapok azé egyes! Kellemes szórakozás!- mondta nevetve, aztán becsukta maga mögött a raktár ajtót.
- Ez meg mi volt? Megörültél? És, ha valaki gyanút fogott?
- Nincs semmi baj. Csak mondani szerettem volna valamit!
- Kíváncsivá tettél. - mosolygott a lány. John megfogta a kezét, és közelebb húzta magához. Elenának hevesebben kezdett el verni a szíve.
- Elgondolkoztam a kettőnk kapcsolatán. Nem tudom, te hogyan érzel irántam, de az én érzéseim világossá váltak. Elena! Én szeretlek!- suttogta John, miközben a lány szemébe nézett.
- Tudhatnád, hogy az én érzéseim sem különböznek. Én is szeretlek, John!- felelt mosolyogva Elena, és megcsókolta a férfit.
- Bocsánat! Egy kicsit elragadtattam magam. – mentegetőzött, de John nem mondott semmit, csak visszacsókolt. Hosszú pecekig csak csókolóztak.
- Ma este nem találkozhatunk!- felelte végül John.
- Miért nem? – kérdezte zavartan Elena.
- Mert dolgozok. Megbeszélés lesz a tanároknak, csak késő este érek haza.
- Hát jó. Akkor majd találkozunk. – zárta le a témát a lánya. Elindult az ajtó felé, de John visszahúzta egy röpke csókra.
- Várj! Kell valami alibi is. – mondta és levett egy könyvet a polcról. Maga előtt tolta Elenát.
- Itt vagyok! Hoppá! Jack? Mit csináltál? Puskáztál?- kérdezte, miközben kiléptek a raktárajtón.
- Én? Nem!- felelte a fiú és berakta a könyvet a táskájába. Az egész osztály hangos nevetésben tört ki. Elena kihasználta az alkalmat és a helyére iszkolt a könyvvel együtt.
- Kérem a dolgozatodat! A szabály, az szabály. Megegyeztünk!- mondta John, miközben végig sietett a padok között. Visszafelé megállt Elena mellett és a könyvre mutatott.
- Holnapra olvasd ki, és a megbeszélt térképet se felejtsd el!- mondta hangosan. Mindenki jól halhatta, hogy a történelem volt a téma a raktárban.
Este John hangosan csapta be maga után az ajtót, félre dobálta cipőit és elindult a konyha felé egy hideg sörért. A látvány viszont elfeledtette vele a szomjoltó italt.
- Jó estét tanár úr!- köszöntötte széles mosollyal Elena. Az asztalt terítette meg. Könnyű, nyárias ruha volt rajta, amire egy kicsiny kötényt húzott fel. Hosszú haját feltűzte.
- Elena! Mit művelsz?- kérdezte döbbenten John, de szája szélén apró mosoly bujkált.
- Bepótolhatnánk az elmulasztott történelem órát!- suttogta, miközben közelebb lépdelt a férfihez. John átkarolta a derekát és közelebb húzta, hogy könnyebben megcsókolhassa. Elena boldogan simult az ölelő karokba. Csókjukat a lány kuncogása zavarta meg.
- Megég a pite!- magyarázta és már sietett is a sütő felé. Kivette a finomságot és felszeletelte. John a megterített asztalhoz lépett és ámulva pillantott körbe.
- Mennyit fáradozhattál vele!- ingatta a fejét a férfi.
- Semmiség! Időközben rájöttem valamire.
- Mire, hogy kevés tányérom van?- viccelődött John.
- Nem!- intett nemet kuncogva. Ismét odalépett a férfi elé és mélyen a szemébe nézett.
- Érted bármit megtennék! Nem fog érdekelni mások véleménye!
- Szeretlek Elena!- tört ki Johnból.
- Én is szeretlek!- suttogta boldogan a lány, miközben átölelte a férfit.
- Van még valami meglepetés?- kérdezte viccelődve John pár perccel később.
- Lenne még valami…
- Micsoda?- csillant fel a szeme.
- Itt szeretnék aludni nálad!
- Micsoda?- kérdezte megdöbbenve.
- Te nem szeretnéd?- kérdezett vissza kétségbeesetten a lány.
- Minden vágyam az kicsim, de a szüleid mennyit tudnak erről?
- Jaj, ezzel te ne törődj! Tegnap hazajött a bátyám és most nála alszok. Elméletileg. – magyarázta mosolyogva Elena, miközben John ingjét gombolta.
- Mi lesz a vacsorával?- kérdezte kuncogva a férfi, amikor Elena már az övét kapcsolta ki.
- Majd megmelegítem. – suttogta, miközben a nyakkendőjénél fogva húzta Johnt az ágy felé.
Két órával később még mindig az ágyban feküdtek. John Elena kézfejét simogatta. Lágy, selymes bőrét csodálattal érintette, simította. A lány minden bizonnyal angyal, John ezzel tisztában volt.
- Mi lesz ennek a vége?- húzódott közelebb a férfihoz. Kedvelte, talán túlságosan is, de nem tehetett ellene semmit.
- Minek?
- Hát a kapcsolatunknak? Olyan szívesen világgá kürtölném, hogy szeretlek, de félek a következményektől. – vallotta be, miközben egy könnycsepp gurult végig az arcán.
- Nem lesz semmi baj. Majd megoldom! A legjobb viszont az lenne, ha befejeznénk a különórát.
- Befejezni?- kérdezte ijedten Elena.
- Sajnos, csak ez az egy megoldás maradt!
- Ilyenkor lehetnénk együtt, itt senki sem zavarhat minket!
- Egyszer minden titokra fény derül!- mondta komor hangon John, miközben felállt Elena mellől és kisétált a szobából. Friss levegőt kellett szívnia, de mire visszatért a szobába, a lány már eltűnt. Másnap John nem találkozott Elenával, aminek egyáltalán nem örült. Meg szerette volna beszélni a dolgokat. Felhívni sem tudta, ki volt kapcsolva lány telefonja. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy elmegy hozzá.
- Jó estét asszonyom! Elenát keresem! Mr. Novick vagyok, a történelem tanár. – mutatkozott be. Remegett keze, lába. Nagyon izgult.
- Áh! Jó estét! Helen vagyok, Elena édesanyja. Kérem, fáradjon be! Fent van a szobájában, de azonnal lehívom!
- Ne fáradjon vele! Csak egy könyvet hoztam neki, majd felviszem neki.
- Rendben. Fel a lépcsőn és az első ajtó jobbra, el sem lehet téveszteni!- mondta kuncogva Helen. John vett egy mély levegőt és elindult a lépcső felé.
- John? John Novick?- szólt utána valaki a háta mögött. A nappaliból Elena bátya lépett ki.
- Bradley! Atya ég! Te mit keresel itt?- kérdezte csodálkozva John. Az egyetemen ugyanarra a mitológiai órára jártak.
- Én itt laktam régen. De te mit keresel itt?
- Én tanítom Elenát.
- A húgomat tanítod? Mesélte, hogy külön tanárhoz jár, de nem gondoltam volna, hogy egy régi cimborám az! Ez hihetetlen!- ámuldozott Bradley.
- Hol helyezkedtél el?- kíváncsiskodott John. Már nagyon régen nem látták egymást.
- Cipruson van most egy ásatásom. – felelte büszkén a férfi.
- Régész vagy?- csodálkozott el John.
- Bizony! Ezért is sértődtem, hogy a húgocskám nem engem kért fel a korrepetálásra.
- Nem korrepetálom, csak kiegészítem az órán tanultakat. És különben is, a te szakterületed az ókori világ volt, nem pedig a polgárháború.
- Hát igen, abban te voltál a szaktekintély. – viccelődött.
- Még most is az vagyok. De most már megyek, a húgod vár rám. – sietett fel a lépcsőn. Tényleg könnyű volt felismerni az ajtaját. Hatalmas betűkkel volt feltűntetve a neve az ajtón. John halkan kopogott és már be is nyitott.
- Mit keresel itt?- kérdezte döbbenten Elena. Az ágyon feküdt és a plüss mackót ölelte, amit még John ajándékozott neki.
- Hoztam egy könyvet. – felelte lehajtott fejjel a férfi.
- Ok! Rakd csak le az asztalra. – utasította közönyösen. Haragudott a férfire, mert csak kihasználta.
- Sajnálom! Bár nem tudom, hogy mit követtem el, de sajnálom! Kérlek, ne haragudj rám.
- Nem tudod, miért haragszom? Talán azért, mert kihasználtál. Lefeküdtem veled és te már azon az estén szakítottál velem. – suttogta dühösen Elena.
- Én nem szakítottam veled, kicsim! Nem szerettelek volna kihasználni, csak akkor azt láttam a legjobb megoldásnak. Szeretlek, Elena! Most már tudom, hogy hülyeség lenne abbahagyni a különórákat.
- Szóval nem bántad meg, hogy együtt voltunk?- kérdezte félénken.
- Ez volt életem legjobb döntése! Bocsáss meg, ha félrevezettelek!- lépett hozzá John és szorosan megölelte. Elena halkan zokogott. Már azt hitte, örökre elveszítette a férfit.
- Már csak pár nap az érettségiig. – lehelte Elena John fülébe. Minden vágya az volt, hogy befejezze a középiskolát. Elköltözzenek Johnnal, és végre nem kell majd bujkálniuk senki elől.
Másnap délután újra az ágyban kötöttek ki. Mindketten boldogok voltak. John egy angyal szerelmét élvezhette, de a háttérben mindig ott duruzsolt egy kis hang, hogy Elena egy tiltott gyümölcs a férfi számára. Tudta jól, hogy a hang a lelkiismerete és igaza van. A lehető összes szabályt megszegték. Ha kiderül a kapcsolatuk, akkor őt kiűzik a Paradicsomból, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy soha többet nem találkozhat Elenával.
- Holnap is jössz?- kacérkodott John az ajtóban állva.
- Talán. – fordult vissza kuncogva Elena és egy búcsúcsókot lehelt szerelme ajkaira.
- Elena?- kiabált Bradley a kapu felől. Johnt szerette volna meglátogatni, de látta a csókot, látta az ölelést. Összeállt a kép a fejében.
- Megmagyarázom!- kezdett bele a lány, de nem tudott szóhoz jutni.
- Menj haza most rögtön!- parancsolt rá a bátya, de nem mozdult el.
- Elena, menj! Majd mi megbeszéljük. – szólalt meg végül John is.
- Te szemét disznó!- ordította Bradley és egy hatalmasat behúzott Johnnak. A férfi megtántorodott, de nem esett el. Azonnal a szájához kapott, vér csurgott le az állán.
- Ne! Brad kérlek, ne bántsd. – sikította Elena.
- Ezt megérdemeltem. – suttogta John, miközben a vért törölte le az arcáról. Elena oda szaladt hozzá, hogy segítsen neki. Bradley és John közé állt.
- Le is feküdtél vele?- kérdezte dühösen, tudomást sem vett Elenáról.
- Semmi közöd hozzá! Szeretjük egymást, ez ellen nem tehetsz semmit. – vágott közbe mérgesen Elena.
- A húgom vagy, meg kell védenem téged!- felelte nyugodtabb hangon Bradley.
- Te pedig a bátyám vagy és meg kell értened, hogy szeretem Johnt.
- Mióta tart ez a románc?- kérdezte gúnyosan Johnt.
- Három hónapja. –felelte lehajtott fejjel.
- Nem is értem, hogy tudsz a tükörbe nézni!- vágta még oda Bradley, aztán elviharzott.
- Most menj haza!- suttogta John, amikor már egyedül voltak.
- Nem hagylak itt. – ellenkezett.
- Hétfőn érettségizel. Menj haza tanulni, Elena!
- John! Szeretlek!- fordult vissza Elena.
- Jobban járnál, ha nem tennéd!- suttogta John és becsukta Elena előtt az ajtót. A lány csak állt és bámulta az ajtót, ami leválasztotta őt szerelmétől.
Egész hétvégén nem beszéltek egymással. Bradley figyelmen kívül hagyta Elena létezését, még csak rá sem nézett. John bezárkózott a házba és töprengett. Nincs annyi ereje, hogy elhagyja Elenát. Nem teheti.
Hétfő reggel kapott egy levelet egy angol bentlakásos iskolától. Nem volt ideje elolvasni, csak bedobta a táskájába.
Elena izgatottan készült az érettségire. Mindent tudott. Leginkább a történelemtől félt, de amikor meglátta Johnt, rögtön tudta, hogy nincs semmi gond.
- Sok sikert kicsim!- suttogta John a lány fülébe. Az érettségi után minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Sok időt töltöttek egymással.
- Igen! Sikerült! John, szerelmem, sikerült az összes vizsgám. – lépett be az ajtón vidáman Elena. John az asztalnál ült és egy papírt tartott a kezében. A lány érkezésére felállt és odasietett hozzá. Megölelte és gratulált neki.
- Valami baj van drágám? Olyan gondterheltnek tűnsz.
- Nincs semmi baj!- felelte John.
- Van még egy jó hírem!- nevetett fel Elena.
- Még is mi lehet az?- érdeklődött John.
- Tegnap voltam az orvosnál a rosszullét miatt.
- A stressz miatt volt? Sokat izgultál az érettségi miatt, ez volt a baj.
- Nem! Semmi köze az érettségihez! Drágám, szülők leszünk!- válaszolta mosolyogva Elena. Egy kisbabát hord a szíve alatt. John gyermekét.
- Mi? Nem lehet igaz! Most csak viccelsz, ugye?- kérdezte elsápadva a John.
- Nem, nem viccelek! Apuka leszel.
- De hát védekeztünk!
- Előfordul a fogamzásgátlás mellett is. De én örülök, mert egy kisbaba megold minden problémát. – felelte Elena és elindult a nappali felé, de megtorpant. A szobában dobozok és bőröndök sorakoztak.
- John? Ez mit jelent? Mi az a sok holmi?- kérdezte kétségbeesetten.
- Beszélnünk kell! Kaptam egy jobb állást Angliában. Ma indul a gépem.
- Én most nem mehetek el. A szüleim… nem, képtelenség.
- Tudom! Csak én megyek. – felelte suttogva a férfi. Nehezére esett kimondani, de nem volt más választása.
- Itt akarsz hagyni? Még így is?- kérdezte Elena, miközben könnyek áztatták az arcát.
- Sajnálom! Nem vagyok kész az apaságra. - sóhajtotta John. Csöngettek. A költöztetők jöttek és elvittek minden cuccot. Elena végig nézte, ahogy a szeretett férfi kilép az ajtón és elhagyja örökre. John nem volt képes visszanézni. Vérzett a szíve. Szerette Elenát, de egy gyerek az már sok.
Elena az egész nyarat John házában töltötte, senki sem tudta, hogy ott van. A szülei úgy tudták, hogy New Yorkban van, készül az egyetemre. Egyedül csak Bradley látogatta. Amikor megtudta, hogy Elena terhes azonnal hazautazott. Ő vitte vizsgálatokra is a lányt. Elena félt bevallani a bátyának, hogy mi történt, de nem volt más megoldás. Miután John elment, leült az asztalhoz és elolvasta a levelet. Mindennap kézbe vette és elolvasta. Rövid időn belül, már tudta kívülről. Minden egyes nap rá kellett jönnie, hogy soha többet nem jön vissza a férfi.
Teltek a hetek, a hónapok. Elena hasa egyre nagyobb lett. Vége lett a nyárnak. Elkezdődött a szemeszter. Hetente hívták a szülei, és ő hetente elhitette velük, hogy New Yorkban van, pedig csak a szomszéd utcában volt. Gyűlölte magát ezért, de tudta, hogy jobb a szülőknek a tudatlanság. Bradley tartotta el, ő fizette a számlákat és minden mást. Nem volt szíve elhagyni a húgát. Egyre nagyon bűntudata volt. Miatta ment tönkre Elena élte. Ő volt a baj forrása, bár ezt nem tudta senki. Október közepe volt, amikor újra meglátogatta Elenát. Meg sem ismerte a lányt, mindig mosolygós arca sápadt volt és rideg. Semmi érzelem nem látszott rajta. Ekkor határozta el magát Bradley, hogy felkeresi Johnt és beszél vele. Elbúcsúzott Elenától és kilépett az ajtón. Két perc múlva újra kopognak az ajtón.
- Mit hagytál itt?- kérdezte Elena, miközben kinyitotta az ajtót. De nem Bradley állt előtte, hanem az apja.
- Elena?- kérdezte csodálkozva.
- Apa! Én…
- Szóval hozzád jött mindig a bátyád. – felelte ingerülten.
- El szeretettem volna mondani, de…
- Nem érdekel a mondandód! Becsaptál minket, elhitetted velünk, hogy New Yorkban élsz. Közben pedig itt bujdosol a világ elől. Szégyenkezem miattad! Végig nézek rajtad és bánom, hogy megbíztam benned. Hagytad, hogy Novick kihasználjon, mert ő az apja, ugye?- kérdezte, miközben Elena hasára mutatott.
- Igen, ő az!- felelte suttogva.
- Nem fogom hagyni, hogy ez a kis fattyú tönkre tegye a családom életét. Anyádnak nem mondok semmit. Jobban teszed, ha te sem vallasz neki, mert csak összetörne a szíve.
- Sajnálom!
- Azzal már elkéstél! Remélem tisztában vagy azzal, hogy nem vagy többet a családunk tagja. Nekem nincs szükségem egy hazug lányra. Ha anyád keres, találj ki valami hihető mesét, miért nem jössz többet hozzánk. A hazugságokhoz úgy is annyira értesz.
- Apa, én szeretlek titeket!
- Elég vacakul fejezed ki! Átversz minket, a bátyádat pedig kihasználod! Undorodom tőled Elena!- felelte búcsúzóul, aztán becsukta az ajtót és elment.
- John! John! Várj már!- kiabált Bradley. Sietnie kellett, amilyen gyorsan csak tudott.
- Mi a baj?- kérdezte sápadtan John, amikor meglátta a közeledő férfit. Azonnal eszébe jutott Elena és a kisgyermek.
- Még semmi, de ha nem mész haza, akkor nem tudom semmit sem garantálni.
- Nem!- felelte és elindult az ajtó felé.
- Várj! Ezt az egészet én rendeztem meg.
- Mi?- fordult vissza értetlenkedve.
- Én rendeztem neked állást itt, én akartalak eltávolítani Elena közeléből. – vallotta be.
- Oh! Ezt már eddig is tudtam! Az igazgató elmondta, hogy régi barátok vagytok, onnantól pedig nem volt nehéz dolog kitalálni!- felelte gúnyosan John és benyitott. Bradley oda is követte.
- Szenved! Egyedül van! Nincs ki vigyázzon rá!- kiabálta John után. A férfi megtorpant.
- Tudom, hogy még szereted!- folytatta.
- Hagyjál békén!- felelte ingerülten.
- Veszélyben van a kisbaba élete! Elena annyira lefogyott, hogy nem képes megszülni, császározni fogják. – tért a lényegre Bradley. John megfordult és szélsebesen elindult a kijárat felé. Beült a kocsiba és meg sem állt a reptérig. Fél órán belül már egy gépen ült. Azon gondolkodott, hogy még is, hogy tehetett ilyet Elenával. Egyedül hagyta, veszélybe sodorta. Megbocsáthatatlan dolgot tett. Mi lesz, amikor újra megpillantja? Sietett haza! A ház előtt még vett egy mély levegőt, és lenyugodott.
Amikor a férfi belépett az ajtón Elena az ablak előtt ült. Növekvő pocakját simogatta, miközben a falevelek táncát nézte. Érdeklődve figyelte a gyönyörű sárga csodákat, amint felkapja azokat a szél, és valahol máshol lerakja őket. Ő is falevél szeretett volna lenni, hogy elmehessen végre erről a helyről. Egyedül bolyongani a nagyvilágban, ne figyelni semmire és senkire, ez volt minden álma. Nem akart többet érezni, főleg nem a fájdalmat. Fájt, ahogy az apja beszélt vele. Fájt, hogy kitagadta, de a legjobban az fájt neki, amikor az unokáját fattyúnak hívta. Ez a szó örökre belevésődött a szívébe.
- Elena!- lépett közelebb John. A lány megfordult és a nem hitt a szemének.
- John?- csodálkozott el. A könnycseppek újra áztatták fehér arcát.
- Meg tudsz nekem bocsátani?- kérdezte John remegő hangon. Pár percig csönd volt a szobában, végül Elena megfogta a hasát és csak ennyit mondott mosolyogva:
- Nézd csak Nathan, apa hazajött!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése