Állati jó volt a hangulat az elmúlt tanévben a Garay János Gimnázium falai között. A 10. évfolyam komplexes csoportja fontos feladatot látott el. Az iskola több állatot is beszerzett. Többek között két hullámos papagájt, dísz sügéreket, egy aranyhörcsögöt és egy degut. A csapat felváltva etette őket, igen nagy szorgalommal. Gyakran a szünetekben, tanulás helyett is a biológia teremben mulattuk az időt. Minden állat a szívünkhöz nőtt rövid időn belül. Mindegyikről nagy odaadással gondoskodtunk! Különösen ügyeltünk az érzékenyebb állatokra, mint például a degura. Ez a kis rágcsáló Dél-Amerikából származik, a patkányokkal áll rokonságba. Az etetésénél sok szempontot kellett figyelembe vennünk. Kerültük az édes, cukros dolgokat, mivel az árt a fogai épségének és nem mellékesen cukorbeteg is lehet. Pár hónapra a tulajdonunkba került egy gekkó is. Élvezet volt figyelni a kis állat semmittevését. Nagyon nyugodt természetű, legtöbbször meg se mozdult mi mégis ott álltunk felette és figyeltük, hátha megmozdítja valamelyik testrészét. A legmulatságosabb állatnak az aranyhörcsög bizonyult. Bármikor meg tudott minket nevettetni. Legtöbbször az összes ételt a pofazacskójába tömte és úgy szaladgált. Volt példa arra is, hogy megszökött. Két napon át kerestük eredménytelenül, de végül egy kis segítséggel sikerült rátalálnunk. Imádja a kukoricát és a napraforgó magot. Az étkezések után pedig levezetésként futott pár kört a ketrecében, örökmozgó a kicsike. A hangoskodásban a papagájok vitték el a pálmát. Többször zavarták meg a biológia óra csendjét. Egy tükröt szereltünk be a kalitkába, amiben a saját tükörképükkel beszélgettek igen gyakran. Az elmúlt egy hétben még is háttérbe szorultak kis kedvenceink. A tanulmányaink kamatoztatása érdekében kis csibéket keltettünk. A körülbelül 40 tojás közül viszonylag sok kelt ki. Páran olyan megtiszteltetésben részesültünk, hogy hazavihettük őket, mint újdonsült anyukák. A napos csibék mindenkit elvarázsoltak, aranyos csipogásuk élettel töltötte meg a már amúgy is hangos iskolát. A nyári szünetre vállalkozó szellemű diákok hazavihették az állatokat.
Megragadom az alkalmat és megköszönöm a csapat nevében iskolánk igazgatónőjének a segítséget és tanárainknak a támogatást. Nélkülük nem sikerült volna az állatok gondozása. Reméljük, hogy a kicsiny állatkertünk rövid időn belül bővülni fog más érdekes, szórakoztató, egzotikus élőlénnyel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése