- Annyira önző vagy! Utállak! – üvöltötte Jane férje arcába.
- Ne ordibálj velem! Ez az én házam, itt én vagyok az úr!
- Tényleg? Emlékeztetnélek rá, hogy ez az apám háza! Te csak egy senki vagy nélkülem! – a nő szeme valósággal villámokat szórt. A férfi haragjában felpofozta feleségét. Abban a másodpercben nem volt ura önmagának. Teljesen elvesztette a fejét.
- Jane! Sajnálom, én nem… - mentegetőzött, miközben megfogta a nő karját.
- Ne érj hozzám! - sikította. Kitépte kezét Jim erős szorításából és az ablak felé fordult.
- Bocsáss meg!- lépett hozzá közelebb.
- El akarok válni! – fordult vissza a férj felé. Szemében könnycseppek csillogtak. Arca bal felén egy hatalmas piros folt árulkodott a pofonról. Szégyellte magát, hogy volt képes újra és újra megbocsátani neki? Jim sokat ivott, bárokba járt és szívtelen volt mindenkivel, még a saját fiával is.
- Én is sok mindent akarok! – mordult fel.
- Most menj el! – suttogta Jane lehajtott fejjel.
- Nem dobhatsz csak úgy ki! – lángolt fel Jimben újra a harag.
- Épp azt teszem!
- Ezt még nagyon megbánod! – fenyegetőzött, miközben kifelé hátrál. Utoljára még egyszer visszafordult az ajtóban, de feleségét már nem látta sehol.
- Mit képzel magáról ez a kis ribanc? Velem ezt nem teheti meg! Befolyásos ember vagyok, van pénzem is! Nem küldhet el csak úgy! Csak egy ártatlan pofon volt, semmi más! A férjnek igenis kézben kell tartania a családi ügyeket! – biztatta saját magát. Este 9 óra volt. Ez a hét első napja, de máris rosszul indult. Mérges volt Janere, nagyon mérges. Arra a következtetésre jutott, hogy jobban jár, ha egy bárban vigasztalódik. Beült a kocsijába és a legelső mulatóhely felé vette az irányt. Nem voltak sokan, egy néhány turista lézengett a táncparketten. Azért jönnek, hogy felfedezzék New Yorkot, de persze mindig egy ilyen helyen kötnek ki. Jim jól ismerte ezt a szórakozóhelyet. Sokat járt ide. Legtöbbször egyedül jött ide, de távozáskor már nem volt magányos. A lelke mélyén mindig is tudta, hogy rossz dolgokat művel. Folyamatosan csalta a feleségét, a munkatársai rettegtek tőle és a fia egyenesen utálta. Néha undorodott saját magától, de pár gin tonic megoldotta a problémákat. Ezen az estén is így tett. A pincér kérés nélkül csúsztatta elé az italt. Jim azonnal felhajtotta, nem ízlelgette, nem kóstolgatta. Arra volt szüksége, hogy minél gyorsabban elfelejtse a családi gondokat. A második gin tonic is megérkezett. Ezt követte a harmadik és a negyedik. Csendesen ült a bárpultnál, gondolkodott, de amikor már a negyedik poharat is kiürítette egy csinos, vörös hajú nő ült le mellé.
- Szia Jim! – köszöntötte kedvesen.
- Caroline! – biccentett felé a férfi. Nem volt kedve csevegni. Jim tudta jól, hogy a nő vele szeretné tölteni az éjszakát. Ebből él, gazdag pasikkal fekszik le, akik elég súlyos összegeket fizetnek neki.
- Mi a terved ma estére? – kérdezte nyájasan a nő. Már várta, hogy Jim újra feltűnjön. Szeretett vele lenni, mert odaadó az ágyban és utána rengeteget fizetett. Sokszor voltak már együtt, de beszélgetni még sose beszélgettek semmi lényeges dologról.
- Elmehetnénk egy hotelszobába!
- Ez nagyszerű! – tapsikolt boldogan Caroline.
- Indulás! – jelentette ki Jim és a pultos felé dobott egy köteg pénzt. Meg se számolta mennyi lehetett, de biztos több mint amennyit a számla megkövetelt. Ezen az estén nem számít neki semmi sem, elhatározta, – kifelé menet a bárból – hogy Carolinenek is a dupláját fogja fizetni, mint amennyit kér. Ezzel az éjszakával újra megcsalja Janet, de ő küldte el otthonról. Ha nem akadékoskodik, akkor ő vele feküdne az ágyban, és nem pedig egy luxus prosti társaságában töltené az éjszakát. A hotel felé haladva Jim újra szemügyre vehette New York esti fényeit. Eszébe jutott az első itt töltött éjszakája. A nászútjuk után költöztek ebbe a nagyvárosba. Jane apja ügyvédi irodát nyitott az egyik felhőkarcoló legfelső szintjén. Jim ide társult be. Kezdetben védőügyvédként dolgozott, egyre több és több megbízást kapott. Annyira jól teljesített, hogy ismerté vált. Sztárok, politikusok kérték a segítségét. Rövid gondolkodás után kiszállt az apósa cégéből és újat alapított. Az ő irodája pedig a másik toronyban kapott helyett. Büszke volt magára, végre elért valamit az életben. A családi problémák viszont csak ekkor kezdődtek. Jane nem tudta feldolgozni, hogy a férje cserbenhagyta az apját. A sok munka miatt kevesebbet láthatta a fiát is, elhidegültek egymástól. Annyira jövedelmező volt az üzlet, hogy Jim már nem is praktizált. Nap, mint nap az irodájában ül és telefonál vagy a cég pénzügyeit intézi. Mostanra már 10 ügyvéd dolgozott neki. Jól ment a bolt.
- Be is akarunk menni, vagy csak kívülről csodáljuk? – kérdezte gúnyosan Caroline. Már öt perce megérkeztek a hotel elé, de Jim nagyon gondolkodott valamin.
- Menjél, ha annyira akarsz! – förmedt rá mérgesen Jim. Ő fizeti, és még parancsolgat is neki ez a némber. Sokszor idegesítette Caroline viselkedése, de a munkájában nagyon profi volt és legalább az ágyban nem beszél. Sietve szálltak ki a kocsiból, Jim átadta a kocsi kulcsot a portásnak. Caroline át akarta karolni, de ő ellökte magától. Ennyire bizalmas viszonyban nincsenek, őt csak is Jane ölelheti át senki más. Caroline csak a szexpartnere, semmi több.
- Jó estét uram! Miben segíthetek? – mosolygott rá egy fiatal nő a recepciós pultnál.
- Szobát szeretnék ma estére.
- Nem sok szobánk van szabad, de azonnal keresek egyet.
- A legdrágábbat, ha lehetne.
- Az egyik elnöki lakosztályunk üres! Megfelel önnek? – kérdezte a nő még mindig mosolyogva. Teljesen tisztában volt vele, hogy miért jöttek. A férfi mellett álldogáló nőről sütött, hogy prosti. A férfi talán el akarja kápráztatni.
- Tökéletes lesz! Előre szeretnék fizetni! – jelentette ki Jim miközben, odacsúsztatta a bankkártyáját.
- Egy perc türelmet kérek! – felelte a recepciós és már a számítógépen ügyködött. Jim érezte, hogy túl lőtt a célon ezzel a drága szobával, de a pénz neki nem számít. Sokat keres, kemény munkával hordja haza a pénz. Egy keveset ő is elkölthet belőle.
- Parancsoljon! A londiner megmutatja a szobát. – adta vissza a kártyát. Intett egy öreg, bajszos embernek, aki a hotel egyenruháját viselte. A férfi nem szólt semmit, csak elindult a lift felé. Caroline tapsikolva követte. Jim egy percre elgondolkodott, de aztán ő is elindult. A szoba a harmadik emeleten volt. Gyönyörű kilátással, jakuzzival, hatalmas tévével és egy csordultig megtöltött bárszekrénnyel. Jim egy húszast csúsztatott az öregember kezébe, ezzel is megköszönve, hogy nem szólt egy szót sem. Becsukta az ajtót és azonnal elővett egy poharat és egy whiskys üveget. Másodszorra töltött magának, amikor Caroline megjelent előtte. Eddig a szobát járta körbe tátott szájjal, sose volt még ilyen exkluzív helyen.
- Ugye tudod, hogy órabérem van? – kérdezte kissé sértődötten. Unatkozott, nem akart már mást csinálni, csak is Jimmel lenni.
- Hallgass! Tudod mit? Frissítsd fel magad, aztán jövök én is.
- Rendben! – válaszolt durcásan. Amíg ő fürdött Jim már a negyedik pohár whiskynél tartott. Fél óra elteltével megcsörrent a telefonja. Nem volt szokatlan, hogy éjfél után öt perccel már keresik. Ránézett a kijelzőre és az egyik alkalmazottja neve villogott rajta. Bob egy fontos tárgyaláson képviselte a céget. Sok milliókat vesztettek volna, ha nem nyerik meg a pert. Jim még se volt türelmetlen. Na és mi van akkor, ha elbukják? Van még ezer és ezer ügyfelük.
- Igen? – szólt bele vontatottan a telefonba. Túl sokat ivott, ezt ő is érezte, de azért még töltött egy pohárral.
- Jim? Sajnálom, hogy eddig nem hívtalak, de csak most szállt le a gépem Kaliforniában. Holnap reggel érkezek meg New York-ba.
- Ez engem nem érdekel! Mi van az üggyel? – kérdezte hangosabban.
- Sajnálom, de elvesztettük. Időközben találtak még egy bizonyítékot és ez már döntő erejű volt. Az esküdtszék egyhangúlag döntött.
- Mi van? – ordította bele a telefonba.
- É-én tényleg nagyon sajnálom! – mentegetőzött remegő hangon.
- Emlékszel, mit mondtam a múltkor?
- Igen! Azt, hogy nincs több esélyem! – mondta sóhajtva.
- Akkor meg is van oldva! Ki vagy rúgva! Reggel jelentkezz az irodámban a cuccodért! További szép napot Bob! – mondta nyájasan és választ nem várva, kinyomta a telefont. Pár perc gondolkodás után már nem is értette, hogy miért rúgta ki szerencsétlen embert. Hiszen tényleg nem volt fontos a per.
- Hűha, nagyon kedves voltál! – lépett ki a fürdőszoba ajtón Caroline.
- Miről beszélsz? – förmedt rá mérgesen Jim.
- Mindig így rúgod ki az embereidet? – kérdezett vissza.
- Semmi közöd hozzá! – morogta a férfi és besétált a hálószobába. Ledobta magát a kényelmes ágyra. A nő kiskutyaként követte őt. A haja még vizes volt, a szálloda köntösét viselte. Jim kényelmesen elhelyezkedett az ágyon és újra emlékeibe merült. Felderengett előtte az utolsó veszekedése Janenel. A nő azzal fenyegetőzött, hogy elválnak. De az lehetetlen, nem tehetik. Jim nagyon szerette a feleségét. Bármit megtett volna érte. Na szép, öregem! Itt fekszel egy kurvával, miközben arra gondolsz, hogy mennyire szereted a feleségedet!- gondolta magában. Elszégyellte magát. Vajon Jane alszik már? Felhívhatja? Amíg Caroline itt van, addig gondolkozni se tud igazán.
- Menj el! – mondta ellenvetést nem tűrve a nőnek.
- Mi? – kérdezte nevetve.
- Tűnj el! Nincs most kedvem hozzád!
- Pedig én biztos tudok neked segíteni! – dorombolta csábosan, miközben felmászott az ágyra.
Már Jim gatyáját csatolta ki, amire a férfi észhez tért. Ellökte magától és dühében földhöz vágta az éjjeli lámpát.
- Hát nem érted, hogy nem kellesz! Undorodom tőled! Menj haza! – kiabálta magából kikelve. Caroline megilletődve állt az ágy mellett egy szál fehérneműben. Jim végignézett rajta és megállapította, hogy nagyon szép nő. Jane még is fontosabb nála.
- Rajtad nem lehet kiigazodni! – felelte durcásan Caroline és kiviharzott a szobából. Gyorsan összeszedte a cuccait a fürdőszobában és az ajtó felé igyekezett.
- A kisasztalon van a pénz! Fogj egy taxit! – szólt utána Jim nyugodtabb hangon. Megkönnyebbült, hogy végre egyedül lehet.
- Seggfej! – kiabálta válaszként Caroline és becsapta maga mögött az ajtót. A pénzt persze elrakta. Lesietett a földszintre, ahol a recepciós lány gúnyos mosollyal fogadta.
- Ne vigyorogj úgy te trampli! Fogadni merek, hogy te nem keresel ennyit egy este! – kiabálta neki oda Caroline és meglengette a pénzköteget.
- Viszontlátásra, asszonyom! – köszönt el illedelmesen a lány.
Jim újra az ágyon feküdt. Nem emlékezett már pontosan, hogy mikor is beszélt utoljára a fiával. Sokszor eszébe jutott, hogy lemehetnének játszani egy kicsit, de valamiért mindig elvetette ezt az ötletet. Josh múlt hónapban töltötte be a 12. születésnapját. Jim erre is jól emlékezett, hogy elfelejtette, és a titkárnőjét küldte el ajándékot venni. Erre a gondolatra csúnyán grimaszolt. Szegény nőnek nincs túl sok esze, a céghez is csak azért került be, mert jó nagyok a mellei. Már ezért is utálnia kellene magát a férfinek. Sokszor csalta meg Janet ezzel a nővel is. Teljesen elszállt magától a sikerek miatt. Azt gondolta magáról, hogy ő a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb embere. Most döbbent csak rá, hogy mennyire nincs igaza. Egy utolsó féreg, aki a családját semmibe vette. A feleségéről lemondott. De vajon van még esélye változtatni a dolgokon? Meg tud még változni? Abban a sötét szobában fogadta meg, hogy soha többet nem vétkezik. És ezt Janenek is be fogja bizonyítani. Holnap reggel egy nagy csokor virággal tér haza és mindent megbeszélnek. Helyre hozza az életét. A fiát elviszi kirándulni minden hétvégén. Csak reménykedni tudott, hogy Jane megbocsát neki. Végül aztán hajnalban elnyomta az álom.
Reggel hétkor már frissen és üdén száll ki a szálloda liftjéből. Odasétál a recepciós pulthoz, de a csinos lány helyett egy idősebb nő áll előtte. Kérdőn néznek egymásra.
- Segíthetek valamiben? – töri meg a csendet a nő.
- Tegnap már kifizettem a szobát, de véletlenül eltörtem az éjjeli lámpát. – válaszol kedvesen Jim, miközben az asztalra tette a szoba kulcsot.
- Semmi gond! A számlában szerepel egy biztosítási alap is, ami ezt mind fedezi! Önnek nem kell vele törődnie!
- Nagyon szépen köszönöm!
- További szép napot! – búcsúzott el a hölgy.
- Meglesz! – kiabálta vissza Jim mosolyogva. Sokkal jobban érezte magát. Elhatározta, hogy megváltozik és megtesz érte mindent. Amire kiért az ajtón a kocsija már ott várta. Benne a kulcs és az ajtó mellett állt a portás. Jim megköszönte és beült a kocsiba. Hazafelé vette az irányt, de eszébe jutott a virágcsokor Jane számára. Az utakon hatalmas volt a forgalom. Be kellett mennie a központ felé, hogy egy tisztességes virágüzletet találjon. Lassan halad csak befelé, még sem türelmetlenkedett. Nem kellett sietnie, hiszen Jane nem dolgozik, mindig otthon van. Nagy nehezen talál egy boltot. Nagyon sokan voltak bent, hosszú sorok álltak a kasszánál is. Jim besiet és megszólít egy eladót.
- Mi ez a nagy tömeg? – kérdezi kíváncsian. Lehet, hogy ünnepnap van?
- Iskolakezdés van! Sokan visznek virágot a tanároknak! – válaszol sietve a nő, miközben összeköt két szál rózsát egy szál szegfűvel. Jim mosolyogva nézi, ahogy a virágkötéssel szenved az eladó. Odanyúlt és megfogta az egyik felét a csomagolópapírnak.
- Köszönöm! – hálálkodott a nő, miután sikeresen becsomagolta a virágot és átadta a megrendelőnek.
- Miben segíthetek? – fordult oda Jimhez. A férfi mosolyogva körbetekintett az üzletben. Rengeteg virág volt, színek keveredtek a boltban.
- 20 szál sárga rózsát kérnék szépen!
- Egy perc és kész! – felelte, és a legszebb rózsákat válogatta ki Jim számára. Pár perc múlva már az autóba rakta a hatalmas csokrot. Jane nagyon fog neki örülni. Újra neki vágott a sűrű forgalomnak, és haza indult. Kifelé már gyorsabban haladt. 20 perc alatt hazaért. Boldogan lépett be a házba.
- Jane! Drágám? Merre vagy? – nézett körül a nappaliban.
- Nincs itthon! – felelte a konyhából kilépő házvezetőnő. Jim ragaszkodott hozzá, hogy vegyenek fel valakit, ezzel is Jane terheit akarta csökkenteni.
- Hova ment? – kérdezte megütközve.
- Az ön irodájába! – felelte mosolyogva.
- Köszönöm Mary! Holnaptól fizetésemelést kap! – kiabálta neki vissza, miközben futva indul el az ajtó felé. Újra beült a kocsiban, a csokor az anyósülésen hevert. Jane hozzá ment be? Ez nagyszerű, akkor ott meg is tudják beszélni a dolgokat. Eszébe jutott viszont az is, hogy mi van, ha a válással kapcsolatba akar vele beszélni Jane. Lehetséges, hogy már elintézte a papírokat is! Nem akart ezen gondolkodni, ezért bekapcsolta a rádiót! Egy vidám hangú bemondó köszöntötte a hallgatókat.
- Jó reggelt New York! Gyönyörű napunk van ma is! 2001. szeptember 11-én újra felhőtlen az ég. Ez itt a Sun Radio! Jó szórakozást!
Jim mosolyogva nézett az órájára, ami fél kilencet mutatott. Eszébe jutott, hogy Bob repülője is lassan megérkezik. Éjszaka eldöntötte, hogy visszaveszi a férfit is, sőt neki is fizetésemelést fog ajánlani. Az egyik külső sugárúton kocsikázott, már látta a magas épületet, még pár perc és az irodájában lehet Janenel. A rádióban egy kellemes női hang a napfény erejéről énekelt. Jim vele együtt énekelte a dalt. A szám közepén viszont valami megváltozott. Hatalmas robaj rázta fel egész New Yorkot. Jim riadtan nézett fel az ikertornyokra. Az egyik lángokban állt. Hirtelen nem is értette, mi történhetett. Hogy lehetséges? A forgalom teljesen leállt. Mindenki kiszállt a kocsiból és az égő tornyot bámulták. Jim azonnal a telefonjáért nyúlt és Jane számát tárcsázta. Félelem járta át a testét, hiszen az ő irodája is abban az épületben volt. Pontosan az égő rész felett. A hatalmas lyukból csak úgy dőlt ki a füst. Körülötte mindenki sikítozott és kiabált. Emberek futottak el mellett, ő még is mozdulatlanul várta, hogy Jane felvegye a telefont.
- Jim? – szólt bele végre a feleség. Hangja remeget.
- Hol vagy? – tette fel a legfontosabb kérdést a férfi.
- Apa irodájában voltam, amikor becsapódott a gép! Most éppen lefelé megyek!
- Egy gép volt? Repülőgép?
- Itt azt kiabálják, hogy terroristák! Jim nagyon félek! – zokogta a telefonba.
- Nem lesz semmi baj! Siess lefelé! Amire leérsz én már ott foglak várni!
- Azt mondják a hangosban, hogy nem kell pánikba esni, mi biztonságban vagyunk. Visszamegyek a táskámért. Találkozzunk az egyik kávézóban tizenöt perc múlva.
- Meg vagy őrülve! Jane! Gyere ki azonnal! Nem vagytok biztonságban! Kérlek hallgass rám! – könyörgött Jim. Már az ő szemében is könnyek gyűltek. Egy percre azt hitte, hogy elveszítette szerelmét.
- Jól van! Sietek! Már a liftnél vagyok! Szeretlek és… - mondta Jane, de hirtelen megszakadt a vonal. Újabb robbanás hallatszódott. Jim újra felnézett és a második torony is füstölgőt.
- Ne! Jane! – kiabálta és amilyen gyorsan csak tudott futni kezdett. Két hosszú perc alatt oda is ért. A tűzoltók már neki láttak a mentésnek. Sérültek mindenhol, az első torony ajtaján rohantak ki az emberek. Egy percre mindenki rémülten nézett fel a második toronyra. Mindenki kiabált és sírt. Jim gondolkodás nélkül vágott át a tömegen és befutott a második torony ajtaján. Az első hullám akkor ért az ajtóhoz, mindenki kifelé menekült. Senki se próbálkozott a lökdösődéssel. Fegyelmezettek voltak az emberek. Sokan fel se fogták, mi történik. Jim csak nehezen tudott utat törni magának. Sokan csodálkozva néztek rá. Mindenki kifelé megy, csak ő meg egyenesen a halálba. Tudta jól, hogy ez az épület nem bírja a megterhelést. Egy idő után össze fog dőlni a másik toronnyal együtt. Már a földszinten érezhető volt az émelyítő, csípős füst szag. A szája elé kellett raknia a kezét. Könnyei önkéntelenül folytak, de ő se tudta miért. Lehet, hogy a rémülettől, de lehet, hogy a füst okozta. A legfontosabb akkor mégis azt volt, hogy Janet biztonságban tudhassa. Már a harmadik emeleti lépcsőn szaladt felfelé. A liftek már rég nem működtek. A telefonja se ért már semmit. A legtöbb telefon antenna az ikertornyok tetején volt, már régen nincs sugározás. Terroristák? Valóban pár ember véghezvihet egy ekkora katasztrófát. Repülőgépek. Bob? Jimnek csak most jutott eszébe Bob. Adná az ég, hogy ne az a gép legyen az egyik! Az ötödik emeleten találkozott egy csapat tűzoltóval. Segített nekik kiszabadítani egy nőt. Mindenhol csak üvegszilánkok, por és papír fecnik borították a folyosót.
- A bal oldali szárnyon még van egy lift. Azon is jönnek le emberek! Próbálja meg ott megkeresni! – tanácsolta az egyik tűzoltó parancsnok, miközben elindult a másik irányba. Jim tudta jól merre van az a lift. Valóban működött, rengeteg ember szállt ki belőle. Mindenki sírt és köhögött. Fent erősebb volt a füst. Jim beszállt az üres liftbe és elindult felfelé. Egészen a hatvanhatodik emeletig ment a lift. Temérdek ember várta, hogy végre lejuthasson. Először Jim alig látott valamit a nagy füsttől. Az emberek sorokba rendeződtek, hogy lejussanak. Az első sorokban nők álltak.
- Van még felfelé vezető út? – lépett oda Jim egy magas férfihez. Öltönyét por fedte. A homlokán egy hatalmas vágás volt, ami erőteljesen vérzett.
- Van, de nem ajánlom! A hetvenedik és a nyolcvanadik emelet teljesen megsemmisült. Oda csapódott be a gép. Tudta, hogy a Pentagonba is beleszállt egy gép? – kérdezte végül, de Jim nem törődött a kérdéssel.
- És akik a legfelső emeleten voltak?
- Ők halálra vannak ítélve. Nincs átjáró! Teljesen fent rekedtek! – csóválja a fejét. Jim szörnyülködve nézett körbe. A mennyezeten világító lámpák fénye csak minimálisan szolgáltak. A füst ellepett mindent. A férfi csak remélni merte, hogy Jane legalább a hetvenedik szintig lejutott. Bele se mert gondolni, hogy esetleg felesége a felső szinteken ragadt. Futva hagyta el a liftre váró emberek csoportját. Egyre sötétebb lett, minél beljebb haladt. Elérte a következő szintre vezető lépcsőt. Felesége nevét kiabálva futott fel a lépcsőn. Sehol semmi válasz. Benézett minden irodába, de sehol se talált rá. Itt találkozott az első halottakkal. Szörnyű látvány volt. Legbelül érezte, hogy Janenek élnie kell. Ment a következő lépcsőhöz. Azon a szinten se volt más csak halott. Elérte a hatvankilencedik szintet. A füst miatt már semmit se látott. Jane nevét ordibálta és magában imádkozott.
- Itt vagyok! Jim! – jött a válasz, az egyik irodából. Boldogan szaladt be feleségéhez. Jane ott ült az egyik íróasztal mellett és egy férfit ölelt. Az apja volt, de amire Jim odaért az apósa már halott volt.
- Szétrobbant az egyik ablak és engem védett a szilánkoktól. – magyarázta sírva a felesége. Jim látta, hogy csupa vér minden, biztos volt benne, hogy az apósa elvérzett.
- Gyere, menjünk, rajta már nem segíthetsz! – húzta fel Janet a földről. Szorosan megölelte és hálát adott Istennek, hogy életben vannak. Sietve rohantak végig a folyosón aztán le a lépcsőkön. Rövid időn belül újra odaértek a lifthez.
- Nem működik! Mi a franc van?- kiabálta az egyik férfi a lift gombjait nyomogatva. Jim már nem látta a magas férfit. Bizonyára ő már lejutott.
- Másik útvonalat kell keresnünk! – szólt valaki hátulról.
- Nincs több kiút!
- Meg fogunk halni! – kiabálták többen is. Teljesen eluralkodott a pánik. Voltak még ott nők is, sőt egy tolószékes férfi is. Őket előtte még nem látta Jim, később csatlakozhattak a csoporthoz.
- Van egy kislépcső a folyosó túloldalán! – szólalt meg Jane.
- Az nem járható! A tűz már rég felégette az egészet. – válaszolta valaki.
- Gyere Jane! Mi megpróbáljuk! Nincs mást kiút! A lift is elromlott. – suttogta Jim.
- Bízok benned! – felelte Jane és megfogta a férje kezét. Együtt indultak el a folyosó másik felébe. Ott már teljes volt a sötétség, a lámpák nem működtek. Rémisztő volt, de Jim jól tudta, hogy az a lépcső az egyetlen esélyük. A remény kis sugara ott lebegett előtte és egyszerre a sötétség hívogató lett.
Elértek az ajtóig. A férfi óvatosan nyitott be, de semmi szokatlan nem volt. Pár lámpa is égett a lépcsősoron. A tűz még nem jutott el erre a szintre.
- Siessünk! Rövid időn belül összeomlik ez az egész kóceráj! – sürgette Janet.
- Van még remény? – szólalt meg pár perc csend után a nő.
- Mindig van remény! Az életem árán is megmentelek! – fordult felé Jim. Egy új szintre értek, rövid időn belül még egy újabb szintet hagytak maguk mögött. A páros már kezdte elhinni, hogy kijutnak még ebből a füstölgő pokolból. Az ötvenedig szinten viszont az egyik áramelosztó kigyulladt. Hatalmas lángok törtek fel.
- Most mi legyen? Nem tudunk tovább menni! – esett kétségbe Jane.
- Kimegyünk a folyosóra, talán ott le tudunk jutni! – válaszolta Jim és az ajtó felé húzta feleségét. Az egész szint merő füst volt. Egyikük se látott semmit.
- Jim, nem tudok tovább menni! Álljunk meg, kérlek!
- Nem állhatunk meg, az a végét jelentené.
- Fogd fel, hogy vége! Nem juthatunk ki. Inkább én most veled szeretnék lenni.
- Nem adóm fel. – jelentette ki Jim és elindult a füsttengeren át. Csak pár lépést tett meg, amikor észlelte, hogy Jane nem követi. Visszafordult és lassan lépdelt felesége felé.
- Tényleg feladjuk? – kérdezte, miközben leült a nő mellé.
- Nincs más választásunk! Úgy akarok meghalni, hogy a te arcodat nézem közben.
- Reggel vettem neked egy gyönyörű virágcsokrot. A bocsánatodért könyörögtem volna, hogy fogadj vissza. Szörnyen viselkedtem. Elviselhetetlen alak voltam. Minden tettemet a pénz és az önteltség vezérelte. Tegnap éjjel megvilágosodtam, most már tudom, hogy a családom a legfontosabb. Önző voltam, de kérlek, bocsáss meg!
- Már rég megbocsátottam neked. Tudom, hogy jó ember vagy és ez most meg is mutatkozott. Jim én sose akartam gazdag és híres lenni. Mindig arra vágytam, hogy hárman boldogan és egészségesen éljünk.
- De elrontottam! – sóhajtott fel Jim.
- Helyrehozhattuk volna! Ketten megoldhattuk volna!
- Szeretlek Jane! – vallotta be, miközben megfogta felesége kezét.
- Én is szeretlek! – szorította meg Jim kezét. Összeölelkeztek és együtt várták a véget. Tudták, hogy onnét már nincs visszaút.
A torony még mindig ontotta magából a hamut. A tűzoltók az alsó szinteken dolgoztak, amikor bekövetkezett a következő katasztrófa. A tornyok egymás után összedőltek. Mentősök, önkéntesek, civilek, mindenki meghalt, aki még az épületen belül volt.
A sok por és füst hosszú percekig elborította New York szívét.
2001. szeptember 11-e örökre beleégett a történelembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése