Egyszer volt, hol nem volt… na ne már! Ez annyira unalmas! Semmi valóságalapja nincs ennek a mesének! Miért kell mindig ezt olvasnom? – kérdezte mérgesen, miközben hangosan becsapta a mesekönyvet.
– De hát ez a kedvenc mesénk! – nézet rá kétségbeesetten egy kislány.
– Meg kell tanulnotok, hogy a mesék a valóságban nem léteznek! A rideg valóság semmiben sem hasonlít egy tündérmeséhez! – nézett végig az óvodás csoportján Anna, az önkéntes fiatal lány. Délutánonként sokat segít a helyi óvodának, legtöbbször mesét olvas a kicsiknek.
– Mi akkor is ezt akarjuk! – ellenkeztek tovább a kicsik.
– Inkább mesélek egy olyan történetet, ami jobban tükrözi a valóságot! – ajánlotta fel mosolyogva Anna.
– Miről szól? – kérdezte egy kócos kisfiú.
– Egy néniről!
– Rólad?
– Nem, de én is szerepelek benne!
– Akkor nem te vagy a főszereplő? – szólt közbe újra a kisfiú.
– Nem, nem én vagyok! De ez miért fontos? – kérdezte türelmetlenül Anna.
– Csak!
– Meséljek vagy ne? Jobb dolgom is van! – mondta ingerülten.
– Mesélj! – kiabálták többen is.
– Na jó! Figyeljetek!
Élt egyszer egy kedves, okos lány, volt neki egy mostohatestvére és egy mostohaanyja. A testvére nagyon buta és lusta csajszi volt, az anyjuk mégis őt szerette jobban, neki adott több zsebpénzt is. A kedves kiscsaj ettől teljesen kiakadt, depressziós lett. Talán még kisebbségi komplexusa is lett. Úgy érzete, hogy őt már senki se fogja igazán szeretni. Az egyszerűség kedvéért hívjuk a lányt, mondjuk… Annának!
Történt egyszer, hogy Anna a udvarban lévő medence partján hallgatta a zenét. Véletlenül beleejtette a vízbe a zenelejátszót, amit a lefolyó azonnal elnyelt. Nagyon megijedt a lány, mivel a lejátszó nem is az övé volt, hanem a nővéréé.
– Kinyír a két banya, ha megtudják, hogy mit csináltam! – suttogta halkan.
– Mit tegyek? – töprengett halkan a medence mellett. Végül arra jutott, hogy mindenáron vissza kell szereznie az elvesztett lejátszót. Sietve bement a házba egy zseblámpáért és a cserkész útikalauzáért. Biztos, ami biztos! Anna jól tudta, hogy a medencéből kivezető cső a házuk előtt lévő csatornába ürül. A csatornafedél előtt állva még egyszer átfutotta jegyzeteit. Lemegyek – megkeresem azt a vackot – feljövök – visszarakom a helyére a lejátszót.
Mivel a memóriájával nem volt gond, biztos volt benne, hogy a huszonötödik elolvasás után már kívülről tudja a listát. Mégsem érezte magát biztonságban. A csatornából undorító szagok törtek fel. Félt, hogy elkap valamilyen fertőzést odalent, sőt lehet, hogy még az ekcémája is kiújul. De még sincs választása, le kell mennie! Undorodva nyitotta fel a fedelet. Lent teljes sötétség volt, nem látott semmit, de nem hátrált meg, bátran ugrott bele a lyukba. Pár perc múlva hatalmas loccsanással ért le az aljára. A bűz itt még intenzívebb volt, és a kezét is beütötte landoláskor.
– Hát ez nagyszerű! Hogy süllyedhettem idáig? Itt vagyok a csatornában ahelyett, hogy a suliban tanulnék a tanulócsoportommal. A csillagászklubbal is lehetnék, vagy éppen jó pénzért tarthatnék korrepetálásokat is! De nem! Én most inkább ebben az undormányban gázolok. Gyorsan megkeresem, és már húzok is ki innen! De merre keressem?
– Szóval, akkor Anna egy stréber volt? – szólt közbe a kócos fiú.
– Igen az volt! Na és akkor mi van? – kérdezte mérgesen a mesélő. Nem szerette, ha közbedumálnak, miközben ő teljes átéléssel mesél.
– Nem szeretem a strébereket! – szólalt meg egy kislány a sarokban.
– Nem végeztem közvélemény-kutatást! Ez az én mesém, ti csak hallgatjátok! Nem szeretném, ha még egyszer közbeszólna valaki! – mondta komoly hangon Anna. És már folytatta is:
Na, akkor ott tartott Anna, hogy megkeresi az elvesztett lejátszót.
Sietve indult el egyenesen az alagútban. Már vagy tíz perce gyalogolhatott, amikor elért egy kapuhoz. A kapu nem volt bezárva, ezért kinyitotta, de félve lépett be rajta. Amikor átlépett, megcsúszott és fenékre esett. Ekkor vette csak észre, hogy az út lejt. A síkos padlón csúszott lefelé. Nem tudta, hova fog kijutni. Egyszer csak véget ért az utazás. Egy újabb kapu előtt állt meg. Itt már gondolkodott, hogy kinyissa-e, de végül mégis a kilincs után nyúlt. Az ajtó feltárult, és Anna csodálkozva nézet körül. Már nem a csatornában volt. Egy gyönyörű vidékre érkezett. Egy kikövezett úton indult el, gyönyörködve sétálgatott az ismeretlen helyen. Az út mentén talált egy kis táblát, amin egy felirat díszelgett: Welcome to Felhők felett! Alatta apró betűkkel: Lakosság egy fő.
– Na ez érdekes! Egy fő? – töprengett hangosan Anna.
– Segítség! Segítség! – kiabálta valaki a távolból! Anna futva haladt tovább az úton. Pár perc múlva talált egy univerzális sütőt. Az kiabált.
– Kérlek! Kérlek! Vedd ki a hamburgereket, már rég megsültek! – kérlelte Annát.
– De hát én vegetáriánus vagyok! Nem eszek húst! A Földön hamarosan kihalnak az állatok, mindenkinek át kellene térnie…
– Vedd már ki, és ne szövegelj! Kérlek! – tette hozzá kedvesebben a sütő.
– Na jó! – vont vállat Anna, és kiemelte a tálcányi ételt. Dolga végeztével még elmagyarázta a sütőnek, hogy ezentúl csakis zöldségeket pirítson. Boldogan sétált tovább, örült, hogy még egy vegetáriánust képezhetett ki. Pár perc séta után találkozott egy szelektívhulladék-gyűjtővel. A kuka megkérte Annát, hogy válogassa szét a szemeteket! A lány örömmel teljesítette a kérést. Dolga végeztével szökdécselve ment tovább. Elért egy gyönyörű házhoz, amelyben valószínűleg lakik egy ember. De csak egy, ha a tábla igazat mond.
– Csáó, kiscsaj! Tetszik, mi? – kérdezte tőle egy harmincas nő. Alacsony, vékony, kék hajú nő volt. Anna azonnal látta, hogy nagyon menő lehet a nő.
– Ja! Elég jó! Csak nem a tiéd?
– Ki másé lehetne?! – mondta nevetve a nő. – Te, figyi, nincs kedved nekem dolgozni?
– Az attól függ! Mit kellene dolgozni? – kérdezte bizonytalanul Anna.
– Csak takarítani kellene. Felrázni a párnát meg ilyesmi! Én vagyok Holle anyó! Tudod, a meséből!
– Oké! Már melóztam óvodában is, de az életrajzom nem kell? Azt hiszem, hoztam magammal egy példányt – egyezett bele Anna, és már el is kezdte keresni a zsebében a papírt.
– Na, miért kellene? Azt hiszed, hogy be is jelentelek? Nem fizetek plusz adót, kislány!
– Szóval akkor én feketén fogok dolgozni?
– Nem egyértelmű? – kérdezte cinikusan. Annának egyáltalán nem volt kedve börtönbe kerülni.
– Bocs, de én nem vagyok híve ennek az életformának. Tíz év múlva én leszek az elnök, szóval a büntetett előélet nem segítene a jövőmmel kapcsolatban. Bocs, de inkább nem vállalom a melót! – fejtette ki véleményét Anna.
– Akkor te se vagy normális! Tök jó munka lenne, de nem erőszak a disznótor! Mennyé’ vissza! Éld tovább a nyomorúságos életedet!
– Azt is fogom tenni! Büdös banya! – mérgelődött Anna, miközben elindult vissza. Nem esett neki jól, amit Holle anyó mondott.
Anna tíz év múlva tényleg miniszter lett! Elrendelte, hogy azt a bizonyos csatornafedőt betonozzák be. Sohasem tudott többet senki Holle anyó szolgálatába állni. Az asszonyt pedig adócsalás miatt lecsukták. Itt a mese vége, fuss el véle! Alvás, kölykök!
– Ez neked tükrözi a valóságot? – kérdezte mérgesen a kócos.
– Igen! Ez nagyon is valóságos mese volt! Most pedig alvás van, törpék!
– De hát be se fejezted! Nem is volt tanulságos! A nővérnek is el kellett volna jutnia Holle anyóhoz!
– És Annának dolgoznia kellett az anyónál! Rosszul mesélted! – vette át a szót egy másik gyerek.
– Ismétlem! Ez az én mesém! Úgy mesélem, ahogy én akarom! – mérgelődött Anna.
– Na, és Anna megtalálta a lejátszót?
– Igen! Visszavitte, és boldogan élt, míg meg nem halt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése